Nórával több, mint 2 éve találkoztam egy akkor diagnosztizált lumbális porckorong-sérv kapcsán. Akkor hetek óta tartó erős sugárzó fájdalommal, és sántítással küzdöttem, már a műtét is szóba került. Szerencsére az intenzív panaszok az első alkalom után csökkentek, így úgy döntöttünk, megpróbáljuk konzervatív úton megoldani a problémát. Nóra az izomlazító, fájdalomcsillapító manuálterápia mellett fokozatosan bevezette azokat a gyógytorna gyakorlatokat, melyek segítettek stabilizálni a gerincemet, és javították a testtartásomat. Bár a panaszaim már régen megszűntek, ezek a gyakorlatok azóta a mindennapjaim részei. Nóra segítségével sikerült megértenem, hogy nem akkor kell cselekedni, amikor már komoly problémám van, hanem megfelelő odafigyeléssel megelőzhetőek azok.
Munkahelyi Ergonómia Irodai munkaállomás optimális beállítása, egészséges számítógép használat
Mit jelent az ergonómia?
Összefoglalva az ergonómia “a dolgozó és a munkakörnyezet közötti kapcsolat tanulmányozása.” Ebbe beletartozik a fizikai környezet, munkaszervezés és feladatok illetve a pszichoszociális környezet. Mi, gyógytornászok a fizikai környezettel foglalkozunk-ezen belül: helyes testtartással, berendezésekigény/egyéni paraméterek szerinti beállításával.
Az ülő foglalkozásúak körében egyre több mozgásszervi panasz jelentkezik: nyakfájdalom, nyakmerevség, fejfájás, derékproblémák, ínhüvelygyulladás, alkarba vagy ujjakba sugárzó zsibbadás. A hosszan tartó statikus ülés, a nem megfelelő magasságú monitor, a helytelen testtartás, a rosszul beállított irodai berendezések (billentyűzet, egér, egyéb irodai kiegészítők) és ezek helytelen használata, a fentebb felsorolt tünetek okozói lehetnek.
Fontos egyrészt, a munkakörnyezet ergonomikus kialakítása, a helyes ülés megtanulása, és irodai szék magasságának, dőlésszögének megfelelő beállítása, másrészt a mindennapi ülőmunka során nyújtó-, ízületi mobilizáló gyakorlatok végzése. A munkavállalók egészségének és tartós munkavégző képességének megőrzése érdekében nagyon fontos a megfelelő munkahelyi ergonómia kialakítása.
Ajánlatunk cégek,irodák számára:
- egyéni ergonómiai felmérés
- az adott egyén paramétereinek megfelelően irodai berendezések beállítása
- helyes ülés,testtartás megtanítása
- munka közben végzendő izomlazító, nyújtó-, ízületmobilizáló gyakorlatok megtanítása