A légzés fontossága, a rekeszizom fasciális (kötőszövetes) összeköttetései A légzés, légzőtorna fontossága a pandémia miatt mostanság egyre nagyobb figyelmet kap. A légzés az egyik fontos életfunkciónk, légzés nélkül nincs élet, de ennek ellenére sajnos azt tapasztaljuk, hogy nagyon kevesen tudnak helyesen lélegezni. Azt kell mondjam, hogy a legtöbb ember nem lélegzik tudatosan, és általában nem jól vesz levegőt.

 Mi az a rekeszizom (diaphragma), hogyan működik?

A rekeszizom (idegen szóval: diaphragma) a mellüreget a hasüregtől elválasztó, kupola szerű, izmos-inas lemez. A rekeszizom a legfotosabb légzőizmunk és mellette a hasűri nyomás fenntartásában is nagy szerepe van. A rekeszizom fascialis (kötőszövetes,szalagos) és idegi  összeköttetésben áll bizonyos belső szerveinkkel, például a májjal és a gyomorral. A rekeszizom, a hasfal valamint a medencefenék izomzat egy rendszert alkotva, közösen vesznek részt a légzésben. Együtt dolgoznak, együtt szabályozzák a hasűri nyomást. Belégzéskor a rekeszizom kupolája lefelé mozdul, kilégzéskor a rekesz emelkedik, a hasfal összehúzódik és a medencefék izomzat felfelé emelkedik.

Hogyan is kellene lélegeznünk?

A mellkasunk úgy lett kitalálva, hogy a mellkalst alkotó bordák minden irányban képesek legyenek kitérni, tágulni így a tüdőnk mély belégzéseknél sok levegőt tudjon befogadni.

Érdemes tükör előtt megfigyelni a légzést, mit észlelünk, hogyan és hova vesszük a levegőt? Inkább a hasunkba szívjuk? Vagy a vállaink emelkednek, és a nyakizmaink megfeszülnek? A bordáink mozognak, tágulnak és visszalapulnak? Vizsgáljátok meg magatokon!

A helyes nyugalmi légzés során a mellkasunk két oldalsó területe, szépen kitágul, a rekeszizmunk megfelelően dolgozik. A korrekt légzés technikánál vállaink nem emelkednek, a nyak-,és vállövi izmaink, az úgynevezett légzési segédizmaink nem feszülnek meg. 

Mély légvételek esetén, amikor a bordáinkat, rekeszizmot és hasfalat megfelelően használjuk, akkor az egyik nagyon fontos, úgynevezett vagus idegünk aktiálódik.  Ez az ideg segíti a testet egy nyugodtabb , idegen szóval paraszimpatikus állapotba hozni. Ebben az állapotbna pedig jobban kezeljük a stresszt, jobbat alszunk, jobb lesz az emésztésünk. Összefoglalva, ha helyesen lélegzünk, az életminőségünk javulhat.

Maga a rekeszizom elhelyezkedéséből adódóan egy központi szerepet tölt be, fontos kereszteződés a testben. Azon túl, hogy fontos légzőizom ezen kívül egyes belső szervekkel közvetlen kapcsolatban van, ezért is  rettentő fontos a rekeszizom megfeleő tónusa, állapota és mozgékonysága! A máj és a gyomor közvetlen kapcsolatban van a rekeszizommal. Egy mozgékony, jó állapotú rekeszizom pozitívan hat a belső szervek állapotára, ugyanis az egymásba fonódó, mindent beborító fascia hálózat, mindent mindennel összeköt így minden mindennel kölcsönhatásban van.

A légzés egyenlő élet! Érdemes elsajátítani, begyakorolni a helyes légzés technikát, fontos edzenünk a rekeszizmunkat, növelni a tüdő kapacitást és fejlesztenünk a testtudatunkat. Ha foglalkozunk magunkkal, a testünkkel plusz a légzésünket tudatosan fejlesztjük, akkor a közérzetünk, az emésztésünk, vitalitásunk jobb lehet! Kerssék bátran rendelőnket, szívesen segítünk ebben (is) pácienseinknek.